„A zene az egyetlen világnyelv, melyet bárki, bárhol megérthet.” /Claude Debussy./
Ezzel az idézettel indítottuk iskolánkban a Zene világnapjára alkalmából történő megemlékezést. Mi így ünnepeltünk: október 2-án hétfőn minden szünetben a zenét hallgathattak a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Segítségünkre volt a Bartók Béla Zeneiskola két művésztanára is. Ágoston Vincze Ágnestől csodás dallamokat hallhatunk zongorán. A tanárnő közreműködésével a 8. a osztály rendhagyó ének órán is részt vehetett. Moldvai dallamokat énekeltek a Locsi-Fecsi Énekegyüttes tagjai, amelyet Törökné Marosvölgyi Ágnes kísért kobozzal, majd Menyhárt Zoli bácsival közösen citerázva felelevenítettük kedves népdalainkat. Kiss Laci bácsi gitárral kísérte a méltán híres Bethlen indulót. A következő szünetben a 4. osztályosok énekelték kedvenc Bagossy dalukat. Könnyet csalogatott a szemünkbe az 5. a osztály tavalyi búcsúdala, amit a „Mi vagyunk a grund” dallamára alkottak. A gyerekeket Orosz Szabó Edina tanító néni vezette, segítette. Ilyenkor, mint minden évben zenei totó várja az érdeklődő gyerekeket egész héten. Sok-sok érdeklődő tanulót, csillogó szemeket láthattunk, nagy örömünkre.